November óta már nem Guller Zoltán a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) vezérigazgatója. A változást nem verték nagydobra ...
Hétfőn helyi idő szerint déli 12 órakor beiktatták Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét a Capitolium kupolacsarnokában – de a megszokott látványt, a szövetségi törvényhozás épületének lépcs ...
A dollár gyengülését kihasználva a hazai fizetőeszköz az euróval szemben is erősödött, kedden dél körül a 411,5-ös szint ...
Amerikában alaposan utánajártak már annak, hogy Trump hazudik, amikor azt állítja: a demokraták csalással nyertek.
Új és új csúcson a BUX index, a forint erősödése viszont megfordult, amiben a konkurens zloty hátszelének is lehet szerepe.
Mindenkinél kicsit más a recept, hogyan válhat egy kiképzett katonává – hangsúlyozta A Kiképzés című sportreality kapcsán Nagy Ádám, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtérnek zászlósa. Fotó: Ladócky ...
Jól látható, hogy Magyarországon nagy változás volt ezen a területen. Az úgynevezett megváltozott munkaképességű személyek 18 százaléka dolgozott 2010-ben. Ez a szám mára elérte az ötven százalékot.
„Arra bátorítjuk azokat, akik üzleti kapcsolatban állnak Rogán Antal miniszterrel, számos meghatalmazottjával, az általa de facto ellenőrzött szervezetekkel és azokkal, amelyekből hasznot húz, hogy ...
Ezt részben azzal indokolta, hogy a magyarországi korrupció nagy hatással van az USA érdekeire is. Pressman felkészült arra, hogy a kormánymédia pártpolitikát emleget majd az ügy mögött, szerinte ...
The United States Treasury Department has sanctioned the head of Hungarian Prime Minister Viktor Orbán’s Cabinet office, Antal Rogán, for his alleged involvement in corruption. Washington accuses ...